Azonosító v. e-mail:

Jelszó:

Világ:
Játékosunk írta:

„A Végzetúr játék olyan, mint az ogre. Rétegekből áll. Bárhány réteget fejtesz is le róla, újabb és újabb mélységei nyílnak meg. Míg a legtöbb karakterfejlesztő játékban egy vagy több egyenes út vezet a sikerhez, itt a fejlődés egy fa koronájához hasonlít, ahol a gyökér a közös indulópont, a levelek között pedig mindenki megtalálhatja a saját személyre szabott kihívását.
A Végzetúr másik fő erőssége, hogy rendkívül tág teret kínál a játékostársaiddal való interakciókra, legyen az együttműködés vagy épp rivalizálás.”

Morze - V3

még több ajánlás

A 4-es világ eredményhirdetése

2014. Szeptember 29.-én indult a Végzetúr univerzumának 4. világa. A Felszínt végzeturak és végzetúrnők hadai lepték el. Hamarosan szövetségek alapultak, megkezdődött a gyilkos verseny a párviadalokban, a kalandokban és számos más kategóriában. A végzeturak gyilkos dühvel küzdöttek, hogy övék legyen a győzelem és a végső dicsőség, hogy teljhatalmú uraivá válhassanak a bolygónak, az ott élő minden teremtménynek, beleértve fajtársaikat is. A kiégett síkságok, sziklás hegyoldalak, fekete szakadékok csatakiáltásoktól és fegyvercsörgésektől voltak hangosak. Nem volt irgalom, nem volt kímélet.


A 2 hónapig tartó küzdelem végére egyértelművé vált, hogy kik a faj domináns egyedei. A legkitartóbbak és legeredményesebbek a bolygó felperzselése után újabb világokra léphetnek, hogy azokat is uralmuk alá hajtsák. A többiekből csak pernye marad, ahogy életenergiájukkal a mindent elemésztő tüzet táplálják... A győztesek:
Legmagasabb szint:Csóka (93. Szint)
Red Veronika (92. Szint)
Ramstein (92. Szint)
Legnagyobb tulajdonságösszeg:Csóka (Tulajdonság- összeg: 2774)
Red Veronika (Tulajdonság- összeg: 2651)
Dracula (Tulajdonság- összeg: 2361)
Legnagyobb szakértelemösszeg:Víg Zetúr (Szakértelemösszeg: 3372)
Maniac (Szakértelemösszeg: 3114)
Őrszem (Szakértelemösszeg: 2550)
rezso (Szakértelemösszeg: 2550)
Legnagyobb LE differencia:Gwin (Szerzett LE differencia: 11.200.434)
Avokado jeno (Szerzett LE differencia: 9.654.061)
Julien king (Szerzett LE differencia: 8.708.445)
Legtöbb okozott sebzés:Temperence (Legtöbb okozott sebzés: 13565)
Rút Ezgév (Legtöbb okozott sebzés: 11561)
Csóka (Legtöbb okozott sebzés: 9470)
Legtöbb teljesített küldetés:Csavar (321 db)
Red Veronika (271 db)
Víg Zetúr (266 db)
Legtöbb teljesített kaland:Samandriel (1163 db)
Garak (914 db)
Víg Zetúr (870 db)
Legtöbb helyes kvízkérdés:Samandriel (10135 db)
Maniac (9456 db)
Víg Zetúr (8912 db)
Legmagasabb szintű állat:Víg Zetúr (155. Szint)
Csóka (124. Szint)
tosf (122. Szint)

A fenti karakterek ingyen is átléphetnek az 1-es, 2-es vagy 3-mas világra, valamint megkapják a dicsőség medálját, ami 1%-kal növeli a vadászatból szerzett lélekenergiát. Ha valaki több kategóriában nyer, akkor is csak 1 medált kap.