Azonosító v. e-mail:

Jelszó:

Világ:
Játékosunk írta:

„A Végzetúr játék olyan, mint az ogre. Rétegekből áll. Bárhány réteget fejtesz is le róla, újabb és újabb mélységei nyílnak meg. Míg a legtöbb karakterfejlesztő játékban egy vagy több egyenes út vezet a sikerhez, itt a fejlődés egy fa koronájához hasonlít, ahol a gyökér a közös indulópont, a levelek között pedig mindenki megtalálhatja a saját személyre szabott kihívását.
A Végzetúr másik fő erőssége, hogy rendkívül tág teret kínál a játékostársaiddal való interakciókra, legyen az együttműködés vagy épp rivalizálás.”

Morze - V3

még több ajánlás

A 4-es világ eredményhirdetése

2010. November 26.-én indult a Végzetúr univerzumának 4. világa. A Felszínt végzeturak és végzetúrnők hadai lepték el. Hamarosan szövetségek alapultak, megkezdődött a gyilkos verseny a párviadalokban, a kalandokban és számos más kategóriában. A végzeturak gyilkos dühvel küzdöttek, hogy övék legyen a győzelem és a végső dicsőség, hogy teljhatalmú uraivá válhassanak a bolygónak, az ott élő minden teremtménynek, beleértve fajtársaikat is. A kiégett síkságok, sziklás hegyoldalak, fekete szakadékok csatakiáltásoktól és fegyvercsörgésektől voltak hangosak. Nem volt irgalom, nem volt kímélet.


A 2 hónapig tartó küzdelem végére egyértelművé vált, hogy kik a faj domináns egyedei. A legkitartóbbak és legeredményesebbek a bolygó felperzselése után újabb világokra léphetnek, hogy azokat is uralmuk alá hajtsák. A többiekből csak pernye marad, ahogy életenergiájukkal a mindent elemésztő tüzet táplálják... A győztesek:
Legmagasabb szint:Placid Atya (84. Szint)
Punisher (84. Szint)
Gemma (84. Szint)
Legnagyobb tulajdonságösszeg:Yabu (Tulajdonság- összeg: 2223)
Lezúziusz (Tulajdonság- összeg: 2065)
Vadparaszt (Tulajdonság- összeg: 2054)
Legnagyobb szakértelemösszeg:Brom (Szakértelemösszeg: 2700)
Cleo (Szakértelemösszeg: 2550)
Wixy (Szakértelemösszeg: 2250)
Nagycapa (Szakértelemösszeg: 2250)
Töpörödött törp ördög. (Szakértelemösszeg: 2250)
Legnagyobb LE differencia:SpYder (Szerzett LE differencia: 19.913.133)
Dark Temlar (Szerzett LE differencia: 19.190.436)
Ezmiez (Szerzett LE differencia: 16.918.060)
Legtöbb okozott sebzés:Kos' (Legtöbb okozott sebzés: 14254)
Vész herceg (Legtöbb okozott sebzés: 13139)
Pecás (Legtöbb okozott sebzés: 13083)
Legtöbb teljesített küldetés:Shaakti (417 db)
A félpárevezős óriássáska (336 db)
Bróken Kombó (322 db)
Legtöbb teljesített kaland:Quark (985 db)
Böbebaba (901 db)
Firehand (769 db)
Legtöbb helyes kvízkérdés:Arduinna (9579 db)
A főpapnő (9544 db)
Karott Vasöntőfi (9511 db)
Legmagasabb szintű állat:Szikla (130. Szint)
Ájjafajm (125. Szint)
Nimfó nővérke (125. Szint)

A fenti karakterek átléphetnek az 1-es, 2-es vagy 3-mas világra, valamint megkapják a dicsőség medálját, ami 1%-kal növeli a vadászatból szerzett lélekenergiát. Ha valaki több kategóriában nyer, akkor is csak 1 medált kap.